Az Insula Lutherana

 

Evangélikus sziget. Így nevezték eleink azt a Pest szívében álló épületegyüttest, amely evangélikus iskolának, majd gimnáziumnak, templomnak, paplaknak és kántorlakásnak adott helyet. A hagyomány folytatódik: élénk – evangélikus hátterű – zenei élet folyik a templom falai között száz éve, harminc éve országos múzeumnak is helyet ad az épület, az ezredforduló előtt néhány évvel pedig könyvesbolt és óvoda is megkezdte itt működését. Persze mindez nem volt egyszerű! Emberek tenni akarása, összefogása, hite és áldozatvállalása – és sokuk szerint az Úristen kegyelme – van mindezek mögött.

Az Insula Lutherana épületegyüttese ma


Az épületről

A pesti evangélikus egyház kevéssel a Türelmi Rendelet után, 1787-ben alakult. Több gazdag főúr nagylelkű felajánlásával a háttérben folyamodtak az udvarhoz engedélyért. Végül nehezen – mivel a gyülekezet létszáma még nem tette ki a száz családnyit – 1787. július 19-én kapták meg a pesti evangélikusok az udvari dekrétumot. Ennek értelmében legfelsőbb engedéllyel szabad vallásgyakorlat biztosíttatik a kérelmező pesti evangélikusoknak, tekintet nélkül a még meg nem lévő 100 evangélikus családra, további rendelkezésig azonban tilos templomépítésbe kezdeniük, hanem istentiszteleteiket e célra bérelt magánháznál kell tartaniuk. Az ezzel, valamint a lelkész és a kántor tartásával járó költségeket kizárólag a nemesi személyek kötelesek fedezni, az alkalmazandó lelkész pedig köteles lesz a pesti és a budai kórházakban fekvő beteg katonákat ingyenesen gondozni. Első lelkészül az akkor Radványban szolgáló tudós férfiút, Molnár Jánost hívta meg a gyülekezet.

1791-ben a gyülekezet templomépítés szervezésébe fogott. Az először kiszemelt Duna-parti telket – bár az udvar megadta az építéshez elvi engedélyét – a Hajózási Hivatal nem volt hajlandó átengedni. A második kérvényt Molnár János lelkész személyesen nyújtotta be I. Ferenc császárnak. Okosan – mivel a császári seregben szolgálók között is tekintélyes számban voltak evangélikusok – a Gránátos-kaszárnya fásudvarát kérelmezték iskola és templom felépítése céljára. A Helytartótanács 1792. július 24-én utasította a pestvárosi tanácsot, hogy a katonai kincstár tulajdonát képező terület átadására a vegyes bizottságba küldje ki képviselőit. Tanácskozásuk sikerrel járt. A telekadományozást Pest városa ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az átengedett terület örök időkre csakis a kijelölt célra használható fel, soha, semmi körülmények között el nem idegeníthető. Ha mégis valamilyen oknál fogva megszűnnék a terület egyházi célt szolgálni, úgy a tulajdonjog visszaszállna a katonai kincstárra.

A késmárki születésű Krausz Jánost bízta meg a gyülekezet Építési Bizottsága a tervek elkészítésével. A paplakon kívül imateremmel és elemi iskolával kezdődött az építkezés. A földszintes imateremben készült el, 1794. május 20-án tartották az első istentiszteletet. Ma ebben az épületszakaszban helyezkedik el az Evangélikus Országos Múzeum.

Krausz János elkészítette a templom terveit is, de még a kivitelezés megkezdése előtt (1798), fiatalon elhunyt. A megkezdett munkát Pollack Mihály folytatta, illetve alakította át. Tervei mind a klasszicizmus kívánalmainak, mind pedig a lutheránus „puritanizmus” elvárásainak megfelelnek. Az alapkő letételére 1799-ben, reformáció ünnepén került sor, a felszentelésre pedig sok-sok viszontagság, külső háborúskodás, infláció és elszegényedés után, 1811-ben. A templom és az oltárkép – a Lochbihler által festett Raffaello-másolat – a kortárs értelmiségnek hamar megnyerte tetszését.

Az 1838-as nagy pesti árvíz idején a környezeténél kissé magasabban álló templom menedékül szolgált a környék lakosságának. A zsidó hitközség egy ezüst, héber és német felirattal és a templom képével ellátott kelyhet adományozott köszönete jeléül. Ezen és néhány korabeli metszeten jól látható az akkor még kis toronnyal koronázott homlokzat.

A Deák téri templom felépülése idején

Az árvíz utáni felújítással (és a tulajdonképpeni befejezéssel) Pollack halála után Hild Józsefet bízta meg a gyülekezet. Ő kicsit zártabb, szigorúbb homlokzatot adott a templomnak, s a két épületet összekötötte. A tornyot statikai okokból 1875-ben le kellett bontani.

 

Az iskola

Mint más magyarországi evangélikus gyülekezetekben, úgy Pesten is az egyik első feladata volt az újonnan felálló egyházközségnek, hogy az oktatást megszervezze. Lelkész mellett tanítót is választottak, 1798-ban egy osztályban, 20 gyermeknek indult el a tanítás.

A templom felépítése után vett új lendületet az iskola fejlesztése. A gyülekezet felügyelője, a pesti egyetemen oktató Schédiusz Lajos 1809-ben részletes tervet készített a gyülekezeti iskola gimnáziummá való fejlesztésére. A terv megvalósulásával, 1823-ra fokozatosan létrejött egy teljes gimnázium, amely a második volt Pest városában. Az Insula Lutherana bővítése és kiépítése helyet biztosított az egyre terjeszkedő gimnáziumnak, ahol 1850-ben már 444 diák tanult.

 

Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharcot követő szigorú állami rendeletek következtében a gimnázium fejlődése egy időre megtorpant. A gyülekezet magyar lelkésze, Székács József azonban ismét napirendre tűzte az iskola fejlesztését. Az anyagi alapokat a gyülekezet támogatása mellett egy nagyösszegű hagyaték Glosius Dániel és Artner Sarolta végrendelete tette lehetővé új státuszok létrehozását. 1860-ban, Magyarország akkori kormányzója, az evangélikus vallású Benedek Lajos táborszernagy közvetítésével sikerült megvásárolni az Insula Lutherana melletti telket, amelyen addig a katonaság sütőháza volt. Ezen a telken épült fel 1864-ben a mai is látható iskolaépület.

Az iskola épülete 1896-ban

A gimnázium 1904-ben elköltözött az „Insula Lutheránáról”, az akkori Vilma Királyné útra, a mai Városligeti Fasorba, de továbbra is a gyülekezet intézménye maradt. A Sütő utcai iskolaépületben elemi iskola, majd leány polgári iskola, végül leánygimnázium működött 1952-ig, amikor az evangélikus egyház „felajánlotta” államosításra. 1992 óta nyolcosztályos evangélikus gimnáziumként ismét az „Insula Lutherana” szerves része az iskolaépület.